Az ember ha felsőbb rendűnek érzi magát, pont attól alacsonyodik minden más életforma alá

Az ember ha felsőbb rendűnek érzi magát, pont attól alacsonyodik minden más életforma alá

Ez szerintem bárkire és bármire igaz. Ha nem tudok egyenlő félként tekinteni másokra, akkor kinek van feladata igazából?

Legtöbbször az ember lenéz valakit, aki szerinte nem a helyes úton jár, nem jól gondolkodik, nem abban hisz amiben ő, nem úgy él ahogy ő. A szabad akaratot nézi le. Közben meg kántálja, hogy hajrá szabad akarat. Ezért sem szeretem az extrém vallásos nézeteket sem mik szerint, feltétel nélkül szeretjük azt, aki megfelel a feltételeinknek.

Ezt a bejegyzést amúgy az elefánt hátán utazás ihlette, mert a turista nem is tudja, mit tesznek az állattal azért, hogy olyan kezelhető és aranyosan fürdethető legyen. Egyik vadállat sem hódol be önként az embernek. Nem szeretnék az emberi brutalitás ellen kampányolni és olyan hátborzongató képeket megoszatni ahol kínozzák őket…ez nem az a blog.

De időről időre fel fogok szólalni az ellen, hogy valaki állatos cirkuszba vegyen jegyet és támogassa vele az állatkínzás intézményét. Ez rengeteg állatkertre is igaz, az elefánton utazásra és delfinnel úszásra úgy szintén.

Nehéz nem engedni a szívemnek hogy vérezzen, pedig nem tehetem meg hogy minden sarkon sírok az emberi brutalitás miatt, de annyit tehetek, hogy igyekszem nem támogatni azt a pénzemmel.

Mikor a következő eset megtörtént, megfogadtam, hogy nem mesélem nektek el ami történt, mert nem azért csinálom amit csinálok, hogy mások hátba veregessenek, hanem magam miatt. De most mégis megosztom, mert ha csak egy embert megérint a következő, akkor már megérte elmesélni:

A minap kocsival éppen pirosat kaptam és láttam, hogy elütöttek egy galambot. Nagyon csúnyán megsérült és egyértelmű volt, hogy neki itt véget fog érni ez az élet. Még vergődött, de hiába. Azonnal kiszálltam és felszedtem az útról. Ráfektettem az ölemre, és haza vezettem vele egy kézzel, másikkal tartottam a fejét. A kezeim között pusztult el. De minden élet ér annyit, hogy valaki ott legyen melletük, mikor véget ér.

Felvittem a lakásba, és megbizonyosodtam arról, hogy nem tudok már semmit tenni érte. Még simogattam a meleg testét és mondogattam neki, hogy jó utat. A hitem szerint ugyanis az élet nem ér véget a halállal. Csak ez az élet. Úgyhogy ott maradtam mellette és segítettem neki távozni. Ezután egy fa tövében elbúcsúztam tőle.

Ha egy embert is elgondolkodtatott ez a bejegyzés, hogy legyen kegyesebb a többi életformával is, akkor már megérte.

Számtalan állat fordult meg a kezeim között az elmúlt 1 évben, és mind haza került, megmenekült, vagy családra lelt. Állatbarát? Akkor ne sétáljunk el mellettük mikor fáj nekik, ne együk meg őket, sem azt ami a gyerekeiknek készül és nem embernek, ne fizessünk állatkínzásért és fogadjunk örökbe, ne vásároljunk házi állatot, főleg nem tenyésztőtől.

Ennyivel szeretnék kedves blogger társaim mellé állni, akik már többen felszólaltak hasonló témákban. És köszönöm nekik, hogy ők is megosztották a ráébredéseiket a világgal.

Nem utolsó sorban pedig, édes drága Choco babámtól tanultam alázatot, szeretetet, megbocsájtást, elfogadást és az állatok sokkal mélyebb megértését. Mióta ezt a kis csodát nevelem, azóta nevelve vagyok. Köszi Choco babám hogy anyádat segíted fejlődni. 🐾👐