Majd akkor teszek ellene ha már nagyon fáj

Majd akkor teszek ellene ha már nagyon fáj

Az a tapasztalatom, hogy amíg a nyugati ember nem szenved igazán, addig nem változtat, nem fejlődik. Tehát ha valaki nem szereti a munkahelyét, képes évekig elhúzni azt a döntést, hogy másikat keressen, vagy megvárja, amíg megszűnik, kirúgják. Pedig ha muszáj másikat keresni, hirtelen meg tudja oldani a dolgot. Úgy látom ez a félelem tövéről fakad.

Társadalmi nyomás, hiszen boldognak kéne lenni, a könyv is megírta, hogy jól fizető, vagy jó pozícióban lévő embereket az aranykalitka boldoggá kell tegyen. Illetve apa, anya is büszke, mert van pénz cuccra. Továbbá félünk, mert “mi van ha”. Mindeközben felemészt a stressz, a bűntudat, romboljuk a lelkünket, sanyarkagjuk magukat.

Ez az állapot ideig óráig tartható fent, de előbb utóbb betegség, rosszabb esetben kórház lesz belőle. Tehát jóval nagyobb rizikót vállalunk azzal, hogy fenntartunk egy kellemetlen állapotot a félelem miatt. Jóval nagyobb áldozatot vállalunk be, a rövidtávú kihívással való szembenézés helyett.

Mit gondoltok miért van ez? Én először is azt gondolom, hogy mi nyugatiak teljesen háttérbe szorítottuk a megelőzésre fektetett hangsúlyt, és átálltunk a tüneti kezelésre. Mutatja ezt nagyon jól a gyógyszer ipar is. Bárkit az orvostudományban megkérdezünk – hozom ezt az információt az oxfordi egyetemről – megelőző kutatásokra alig van pénz, tüneti kezelése pedig úszik a dollár.

Amikor fáj valami, egyből bedobunk egy gyógyszert. De a fájdalom csillapító a stresszünk okát nem fogja csillapítani. Így csak újság papírt dobunk a szarra és reméljük nem fog bűzleni. A test okos és szól ha valami gond van. Van amikor már sír, és ha akkor sem hallgatunk a belső hangra, akkor le fog állítani minket így, vagy úgy. Tegye fel a kezét az, aki egy nagy vizsga után, egy nagy állás interjú után, nyaralás után…közvetlenül ezek után lett beteg. Bizony van összefüggés. 

Mióta ebben a filozófiában élek, azóta nem szedek semmilyen gyógyszert, hanem inkább megkeresem a fájdalmam okát és gyökerestül szüntetem meg. Hiszen nincs vegyszer, nincs műtét a világon, ami helyre hozza a lelket. Azt mi magunk tudjuk helyre hozni és megelőzni a fájdalmat. 

Első lépésként azt szoktam tanácsolni azoknak, akik kérik a tanácsomat, hogy mérlegeljük melyik a rosszabb: egy olyan munkahelyen maradni, amit nem szeretünk, vagy megkérdezni magunkat, hogy mit tudunk tenni azért, hogy ez ne így legyen. Az agy azonnal kifogásokat fog találni, de mi döntjük el, hogy a saját életünk áldozatául szeretnénk esni, vagy sem.