Minden amire senki sem készít fel. Egy szóval nem említette se család, se tanár, senki, hogy az élet sóját-borsát nem tanítják. De azért jól esett volna egy figyelmeztetés.

Szex

Jól van mindenki tudja, hogy hogyan kell felhúzni a gumit, miért fontos, és mi történhet ha valami rosszul sül el. De azt bezzeg nem említették, hogy a szex egy természetes emberi létszükség. Hogy szerelem nélkül is lehet kapni belőle. Hogy van ami rossz, és van ami jó. Tanulni kell. Hogy eljön majd az idő, mikor csak a mennyiség számít majd. Majd eljön az idő, mikor a minőség átveszi a fontossági szerepet.

Szinte minden ember életében nagy szerepet játszik a szex, mégsem tanuljuk. Vigyázzunk a másik lelkére közben. Figyeljünk oda a másikra. Mit jelentenek a test apró jelzései. Mikor hazudik valaki és miért. Merjünk szeretni, tisztelni. Adjunk önzetlenül. Ne vegyünk el, ha nem kapjuk. Ne erőltessük. Ne bántsunk meg senkit. Dícsérjünk, segítsünk, tanuljunk együtt. A szex számomra egy érzelmi harmónia testi megnyilvánulása. Tetszel, szeretek veled lenni, érdekesnek talállak, vonzódom hozzád. Szeressük egymást, bármeddig is tart. Tisztejük egymást bármeddig is tart. És ha csak egy éjszakáig is tart, az legyen szerelem és megbecsülés.sex-hand-grabbing-blanket-600x456

Nem ítélem el a nőt, aki sokszor bújuk ágyba idegennel, ha jól esik, ha tisztelettel bánik a másikkal, és ha boldoggá teszi önmagát és a másikat. A szex olyan mint a víz, vagy az étel. Alapvető igény. Enni megtanulunk. Ne csámcsogj. Ne könyökölj az asztalon. Ne szürcsöld a levest. Szeretkezni nem tanulunk meg, mert kínos beszélni róla. Hát én majd akkor beszélek.

Szeretem a férfit. Szeretem az eszét, a gondolatait, a természetét, az illatát és a figyelmét. De magamat jobban szeretem, így most már csak az a férfi érdemli ki a közelségemet, aki viszonozza az önzetlenségemet. A szex egy tánc, egy érzelmi megnyilvánulás. Hallgatom a test hangjait és reagálok. Látom a test mozgását és reagálok. Egy hullámhosszra hangolom magam veled. Érjük el a fellegeket együtt. Ezt soha nem tapasztalnám meg olyannal, aki nem ugyanígy gondolja. Sok év kellett hogy megtanuljak szeretkezni, és mindig van hova fejlődni, mert nem tanították, és csak a saját hibáimból tudtam tanulni. De most már minden alkalom egy csoda, és megéri várni a minőségre.

Szerelem

A szex és a szerelem nem mindig jár kéz a kézben, de mikor igen, az egy áldás. Ezt sem lehet tanítani, de kellene róla beszélgetni. Korán, hiszen az első szerelem hamar jön. Hogyan kell kezelni a szerelmet? Adjam át teljesen magam? Vesszek el benne és felejtsem el hogy vannak baUntitledrátaim? Milyen érzés a törött szív? Olyan sok kérdésről kellett volna beszélgetni. Milyen egyedül szerelmesnek lenni? Hogyan kell túllépni rajta? Milyen mikor az ember egy életen át szereti a rossz embert?

Megtanultam szeretni, mert szerettek, és bátran kinyilváníthattam az érzelmeimet. De nem tanultam meg hogy kit szeressek, és kit ne. Így volt hogy odaadtam a szívem olyannak, aki eldobta és agyon taposta. Majd könnyekkel itatott szemekkel szedtem össze a darabjait, és tartottam a kezeim között az emlékeket, hogy vajon miért nem becsülte meg. Hiszen az én szívemből csak egy van. De nem az ő hibája volt. Hanem az enyém, odaadtam, pedig nem szabadott volna.
Most érzem először, hogy drágán adom a szívem, de aki legközelebb megkapja, az tudni fogja, hogy mekkora kincset tart a kezében. Mert megtanultam okosan szeretni. Azt hiszem. Remélem hamarosan kiderül, hogy igazat beszélek-e.

A szerelem nem csak egy hosszútávú dolog. Megtanultam szerelmesnek lenni 1 éjszakára, 3 éjszakára, 2 hétre is. Csak azért, mert nincs jövőnk, még szerethetjük egymást addig, amíg tart a pillanat. És a szerelmemmel tisztellek is, becsüllek is és figyelek rád. És mindig hálás leszek majd az együtt töltött érzelmekért. Nem volt elpocsélokás, hiszen szeretni mindenki szeret. Bármeddig is tartson.

A legfontosabb szerelem pedig az önmagam szeretete. Ezt volt a legnehezebb elérni. A feltétel nélküli szerelem magam felé. Számomra én vagyok a legfontosabb és szeretem minden porcikámat.

Gyerek

Nem minden szexből és szerelemből lesz gyerek. De amelyikből lesz, azt vér komolyan kell venni. Egy kis apróság jön a világra, aki majd utánozni fogja a szüleit. És ha nincs példája, nem tud miből tanulni. Vegyük most a legegyszerűbb példát. Apuka, anyuka. Ha nem jó okból jön a csöppség, mert házasságot ment, vagy épp becsúszott és akkor már tartsuk meg, akkor egy nem felkészült családba fog érkezni. A szülők nem beszélik meg, hogy mi változik majd. A nő teste. A nő hangulata. A nő étvágya. A férfi pedig csak menekül, mert nem tudta, hogy ez ennyire nehéz. Majd a nő elvárja apukától, hogy úgy csináljon mindent, ahogy ő. Apukának elege lesz, mert képtelennek érzi majd magát.

14695599_1303915906309118_8105227601571881723_nApuka engedi, anyuka pedig nem. A kicsi össze van zavarodva, hol ezt hallja, hol azt. Ha nincs apuka, a kicsi nem tanulja meg milyen az, amikor egy férfi tiszteli a nőt, amikor egy nő szereti a férfit. Nem tanulja meg milyen, mikor őt szereti és becsüli egy férfi. Nem látja mi az a szerelem. Nem látja mi az a figyelem.

Apuka otthon semmit sem csinál, anyuka robotol. A kisfiú elvárja majd a jövőben, hogy ellássák, a kislány pedig el fogja látni a férfit. Nem tanulják meg a nemi egyenjogúságot. A figyelmességet. Anyuka mindenbe beleköt, hogy apuka nem jól mosogatott el, a kisfiú azt hiszi majd, hogy ő semmire sem jó a ház körül, a kislány pedig valótlan elvárásokat állít majd a férfi elé. Anyuka nem mondja el mi bántja. Mi a baj? Semmi. A kicsi nem tanul meg kommunikálni. Nem tanulja meg kifejezni az érzelmeit szavakkal. Nem keres majd megoldást. Leblokkol.

A három legfontosabb dolog az élethez a szex, szerelem és a családalapítás. Mégsem beszélünk róla! Inkább elcsesszük a gyerek lelkivilágát. Kilépünk az életéből. Magára hagyjuk a legnehezebb dolgokkal. Rossz példát mutatunk. Nem tanítjuk. Majd felnő, és végig nézzük, ahogy ugyan azokat a hibákat követi el, amiket mi is. És nem értjük, hogy miért nem hallja meg a segítő szavakat.

A szavakat már meghallotta. Tisztán hallotta. Élete elején mindent eltanult.

Beszélj a szexről. Beszélj a szerelemről. Beszélj a családról. Add meg a jövőnek a lehetőséget, hogy ne csonka családban kelljen felnőnie, hogy ne sírja át az éjszakát feleslegesen, és ne kövessen el végzetes hibát a hálószóbában. Beszélj!

Kövess Instagram-on és Facebook-on.

Te is segíthetsz, hogy jobb technikai felszerelésbe fektethessek, messzebb és tovább utazhassak, hogy még izgalmasabb és jobb minőségű anyagot tudjak készíteni a blogra és a Vimeo oldalamra. Sok kicsi sokra megy, így minden apró segítség messzebbre visz. Adományozz itt.

Köszönöm a támogatást!

16216338_10211496464838378_2032085838_n