Mikor elmondtam anyukámnak hogy 2 héttel Karácsony előtt lépek hátizsákkal utazgatni Latin-Amerikába 1 évre, kiverte a víz. Nem volt jó a hangulat otthon az biztos. Magamat választani nem volt könnyű, de helyesen tettem.

Az ’önző’ szót mi befiniáljuk. Amit az egy éves túra alatt megtanultam, az az volt, hogy ezzel a szóval összefüggésbe kerülni rossz. De azt is megtanultam, hogy hogyan kell leválasztani ezt a negatív értelmezést magáról a szóról. Úgy döntöttem hogy újra definiálom. Azámomra mit jelent önzőnek lenni. Már nem kérek bocsánatot érte, hiszen büszke vagyok arra hogy önző lettem. Rengeteg munkám van abban, hogy magamat helyeztem előtérbe. Miért? Mert kizárólag én vagyok a felelős érte, egyedül a saját boldogásomat tudom befolyásolni, és ez az egyetlen boldogság ami igazán számít.

Viszlát anyuci, elmentem világot látni

DCIM100GOPROMikor anyukám szembesült a karácsonyi hírekkel nagyon megbántva érezte magát. Hátba szúrtam azzal, hogy nem maradtam ott a kedvenc napján, hiszen neki mindennél többet jelent hogy együtt van a család. Viszont azt elmondtam, hogy nekem ez már csak egy ugyan olyan nap mikor túl zabálom magam a családdal, és béna filmeket nézünk. Azért döntöttem úgy, hogy nem várom meg, mert menni szerettem volna.

Megbántottam anyukámat. De a döntéseimet soha nem ellene hozom, hanem magam miatt. Hiszen az életemért, boldogságomért és lelki fejlődésemért én vagyok a felelős. Az ő szeretete irántam nem függ egy olyan naptól, amit minden évben megünneplünk, ezért nem éreztem fontosságát annak, hogy maradjak. Az járt a fejemben, hogy 27 éven át néztem ahogy feláldozza magát a családért, és én nem akartam követni a példát. Nem passzolt a személyiségemhez.

Sosem élveztem a kötelességeket. Ezért nem vagyok diplomás, ezért hagytam ott minden jól fizető állást, mert a szabad lelkem nem bírta a kötöttséget. Nem tetszett hogy mások mondták meg hogy mi a jó nekem, mennyit kereshetek, hogyan éljek és milyen eseményeken legyek jelen.

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet rám számítani. Azt hiszem ezzel a család is egyet ért, hogy ha igazán kellek, ott termek. De már nem minden áron, ahogy azt eddig tettem. Mikor anyukám a legnehezebb időszakát élte, végig ott voltam mellette, és a saját boldogságomat áldoztam észrevétlenül. Tettem, amit tennem kellett, mert csak ezt a példát ismertem. Eszembe sem jutott, hogy nem az én felelősségem segíteni, és amúgy sem tudok. De saját hibámból kötöttem ki a mélyponton én is. Mert feláldoztam magamat valaki másért.

Elég!

Aztán egy nap kiderültek a volt párom félrelépései az 5 éves párkapcsolatomban és akkor azt mondtam: A kurva életbe elég volt! Elég volt hogy másokat helyeztem magam elé. Most én leszek az első! Egyedül én! ÉNÉNÉN!

Mindig azt hallottam hogy keményen meg kell dolgozni azért, hogy a csúcsra érjünk, áldozni kell másokért, és alkalmazkodnom kell másokhoz. De azt soha senki nem mondta, hogy mindenek előtt a saját boldogságomért kell megküzdjek, a saját életemet
kell felépítsem, a saját személyiségemet kell fejlesszem, a saját értékrendszeremet kell kialakítsam, mielőtt készen állok bárki mással foglalkozni. Mielőtt az én saját utam be nem jártam, mégis hogyan tudnék bárkit is boldoggá tenni, bárkinek az álmait is támogatni?

Kezdőjék a kaland

Így hát kezdetét vette a komoly belső munka, amit idáig halogattam. Szingliként, úton, család és más zavaró tényezők nélkül. Ezért indultam el Karácsony előtt. Néha nehéz döntést hozni mások megsértésével jár, mert átlagban mindenki szereti személyes támadásnak venni az önzőségünket. De ennél az áldozatnál nincs is fontosabb. A saját lelki békénk érdekében magunkat választani. Ezért írtam át a szó jelentésért, mert nem akartam rosszul érezni magam azért, hogy magamat választottam.

Kevesebb mint 2 év alatt megtaláltam az igazi boldogságot. Érzem a pillangókat a gyomromban minden nap, énekelek az utcán, táncolok a zuhany alatt, ölelgetem a barátaimat és meg merek fogni idegeneket. Magamat választottam. El kell jönnie az időnek mindennyiunk életében, mikor mindenki másnál többet számít az ’én’ szó, hogy megtapasztaljuk a feltétel nélküli önszeretetet.

Ezt követve mindent megtaláltam, amire csak vágyhat egy ember. Szenvedély, szerelem, karrier, pénz, otthon, tengerpart, utazgatás. Az érzelmi zsarolás már nem működik. A bűntudat keltés már nem működik. Ha valaki azon van hogy rosszul érezzem magam amiatt, hogy önző lettem, már nem működik. Most már készen állok áldozatokat hozni másokért is. De ez nem egyenlő azzal, hogy másokat magam elé helyezek. Én már mindig első maradok. Mert egyedül az én kezemben van a saját boldogságom fegyvere. Ha valaki másra bíznám ezt, akkor nem csak elveszíteném ezt a hatalmat, de ezzel valaki tönkre is tudna tenni.

Így már nem maradok este tovább, mert a barátnőm még nincs kész haza menni, igenis a nagy szelet pizzát választom ha már csak kettő maradt, és nem teszek olyan szívességet senkinek, amihez semmi kedvem.

Ez a belső kaland felhőtlen boldogságot eredményezett és az álmaim valóra váltását. Tönkre ment a kapcsolatom bárkivel is a családban? Nem. Anyukám még mindig szeret és nem rója fel a 2015-ös Karácsonyt. Mert akik igazán szeretnek, azok megértik hogy sokszor a távolság közelebb hoz, és minden embernek meg kell találnia a saját útját, a saját módszereivel. És a szeretet köztünk mindig megtalálja majd a módját, hogy a kötelék megmaradjon.

Ezeknek a tanulságoknak köszönhetően lettem életmód és önszeretet tanácsadó. Végre megtaláltam az életcélomat. Az áldozatokat az elmúlt időszakban csak magamért hoztam, és meghozta az eredményt, amire még én sem számítottam. És most már végre eljött az idő, hogy másokat is támogassak és segítsek a lelki fejlődésben. Köszönöm a családnak a sok türelmet és megértést.

Kövess Instagram-on és Facebook–on.

7