Nem kis leckét kaptam az élettől megint. A sikerről alkotott képem nem egészen volt teljes magammal kapcsolatban. Mindig könnyebb a másik életét külső szemlélőként értékelni, de mivel én élem egyedül a saját életemet, így önmagammal kapcsolatban észre venni dolgokat a legnehezebb. Az ember természetéből adódóan szereti jobb fényben feltünteni magát, mert mi mind azt hisszük, hogy mások vagyunk mint az átlag.

Hányszor kezdjük úgy a mondatot, hogy az a fajta ember aki…nem értem , hogy bárki is hogyan tud így viselkedni…én egyedül is meg tudnám csinálni…

A meztelen igazság

Mindig is tisztában voltam vele, hogy mekkora szerencsém volt, hogy olyan szerető családba születtem amilyenbe, de pár napja valaki rávilágított, hogy mekkora előny is ez. Nehéz külső szemlélőként tekinteni a saját életemre, ezért is fontosak ennyire az őszinte megnyilvánulások és ezért hallgatom meg a másik véleményét.

Először is már kialakítottam azt a környezetet, amiben mindenki véleményére adok. Már nincsenek olyan barátaim akik csak a könyökükből húznak ki tanácsokat, ezért is merek mindegyik előtt teljesen megnyílni és kérdezni.

Az ajándék

Eddig sem csak a saját számlámra írtam a sikereimet, de fogalmam sem volt, hogy mekkora része volt ebben másoknak, hogy ott tartok ahol tartok. Elfelejtettem, hogy lépés előnnyel indultam. Szerető családi háttéből, anyagi támogatással, és örökölt extrovertált személyiséggel vágtam neki az ismeretlennek. Tehát nem mindegy, hogy ki honnan startol. Én a 100 méteres futást 20-ról kezdtem.

Kaptam egy hihetetlen ajándékot, örököltem egy személyiség típust, ami erre hivatott. Ugyan évekig elnyomtam egy részét, azért  nyomás alatt is feszegetettem a határaimat mikor ott mertem hagyni biztos munkákat, országokat.

Erre sem jöttem volna rá egyedül ha nem meséltem el a beszélgető partneremnek, hogy mennyire büszke vagyok a sikereimre. Ugyan éltem a lehetőséggel amik szembe jöttek, de elfelejtettem észrevenni, hogy lépéselőnnyel indultam. Azt hittem ha a szüleim nem tettek a fenekem alá mindent, ha nem éltünk külföldön, ha nem tudtak beprotezsálni állásokba, akkor nem vagyok kiváltságos, de ez nem igaz. Együtt csináltuk végig a családommal és a barátaimmal.

Ha nem vakmerő és kalandvágyó az apukám, ha nem szerető és kitartó az anyukám, ha nem

 szeretnek ennyire, ha nem taníttatnak a jó iskolákban, ha nincsenek ott mellettem, lehet most nagyon nem ott járnék, ahol járok. A jó alapok mellé kellett az én bátorságom is, de a siker nem csak az enyém. Ha nem csapok le a lehetőségekre, ha nem cselekszem, ha nem merek, akkor a segítség mit sem ér. Ha pedig egyedül próbálkozom segítség nélkül, csak a túlélésért küzdenék.

A támogatás nem csak lelki erőt ad, de visszacsatolás is, hogy haladok. Hogy van kihez forduljak ha nehéz.

Minding is tudtam, hogy nem egyedül értem el őket, de egészen eddig nem is tudtam, hogy mekkora lépéselőnyöm volt. Ezzel nem kevesebb a sikerem, inkább több. Örülök, hogy ennyien részesei voltak, és továbbra is egy hadsereg támogat. Többek között ti is. A blog nélkületek csak egy napló a fiókban.

Lépéselőny

Számtalan példával találkoztam útközben, akik nem voltak ilyen kiváltságosak és mégis jóval előttem járnak. Tehát azt is megtanultam, hogy aki nulláról indul is be tud érni a célba a 20-ról indulók előtt. Nekik más motivációjuk van és eljutnak A-ból B-be.

Lépéselőny ide vagy oda, igenis lehetséges az álmokat valóra váltani, de ha már előnnyel indultam, ki kell használjam azt. Köszönöm mindenkinek aki hozzájárult az én álmaim valóraváltásához.