Azt hiszem valahol a kislány korom és a felnőtt korom között elfelejtettem hinni abban, hogy megérdemlem azt az életet, amiről csak álmodtam. Mikor az ember álmodozik, jönnek a kifogások és a magyarázkodás hogy miért nem. De valamiért nem jönnek azok, hogy miért igen.

Évek alatt tettem tönkre magam

Emlékszem még 10 éves koromban is elhittem, hogy a világ körülöttem, miattam és nekem forog. Majd szép lassan az évek alatt nem csak elveszítettem ezt a pozitív és motiváló világnézetet, de el kezdtem elhinni, hogy nekem kevesebbet dobott a gép. Nekem elég a munka, ami csak ennyit fizet, nekem elég a lakótársakkal bérlés, nekem elég az évi 2 nyaralás és pár hosszú hétvége. De sosem élveztem ezt az életet.

Ma már tudom hogy pár éve elkezdett motoszkálni bennem az a kislány, aki régen elhitte, hogy neki minden kijár. Újra tanultam, hogy az élet azt adja, amit kérek és amiért teszek. Valaki egyszer azt mondta, hogy ha úgy állunk az élethez, ahogy az étteremhez, akkor minden rendben lesz. Az étteremben rendelünk, és várunk amíg megérkezik az étel. Nem kételkedünk abban, hogy jönni fog. Nem megyünk be a konyhába ránézni, hogy készül-e már a vacsoránk. Nem faggatjuk a pincért minden 2 percben, hogy kérdezzen rá a szakácsnál.

Egyszerűen tudjuk, hogy meg fogjuk kapni, amit kértünk. Így kell az élethez is hozzáállni. Biztosnak kell lenni abban, hogy jönni fog, amit kértünk. Nem pedig úgy állni hozzá hogy, hátha…ha…esetleg…de jó lenne…bárcsak.

Ezért kezdtem el koncídionálni az agyamat és befejeztem a feltételes módot. Igenis meg fogom kapni, amit szeretnék, el fogom érni amit szeretnék, mert megérdemlem és teszek érte. Az első lépés az volt, hogy meg tudtam fogalmazni.

Elhittem és megkaptam

Számtalan példát tudnék írni nektek, hogy mennyi mindent kaptam azért, mert hittem benne hogy az nekem kijár. De a leghihetetlenebbet választottam a cikkhez. Hogyan találtam ingyen szállást a mexikói riviérán, tengerpartra néző teraszos lakással és tető medencével. Elég lehetetlennek hangzik ugye? Pedig most már 3 hónapja nem fizetek ezért a szállásért. A lakást takarítják, a terasz nagyobb mint bármelyik bérelt lakásom volt eddig, és az ágyamat is két hetente húzzák át.

Az egyszerű válasz: mert hittem hogy megérdemlem és kértem az élettől. A hosszú válasz, hogy megragadom a lehetőségeimet, folyton ismerkedek mert sosem lehet tudni, összeszedtem az önbizalmamat hogy az emberek szeressenek velem lenni, nézzenek fel rám, és megtanultam lenyűgözni azokat, akiket magamnál többre tartok és tudom hogy csak egyetlen esélyem van.

Mikor elvállaltam a búvár gyakorlatot a Riviéra Mayán, Mexikóban, már az 1 éves hátizsákos latin-amerikai túrám végén voltam. Pénzem a végét futotta és önkénteskedtem szállásért cserébe. Viszont tudtam, ha búvár szeretnék lenni, akkor ott kell hagyjam az önkéntes munkámat, mert nem lesz időm rá. Tehát szállást kell találjak egy városban, ahol eleve nehéz találni, és aránylag drágák a jobb helyek.

Ekkor kértem az élettől az ingyen szállást. De elhittem, hogy megérdemlem. Hogy nekem ez kijár. Egy percig nem kételkedtem abban, hogy jönni fog. Pár nappal később megismerkedtem teljesen véletlenül a mostani lakótársammal, aki az első komolyabb beszélgetésünk után megkért, hogy költözzek be hozzá és nem kér érte semmit.

Lehetetlen? Az egész életem egy lehetetlen. Minden ami az elmúlt pár évben történt, másoknak lehetetlennek hangzik. De én átéltem. És elhittem hogy az enyém lehet. Majd két kézzel ragadtam meg a lehetőséget. Amíg mások körülöttem várnak, addig én célba érek.

Egy nagy szelet pizza

11692548_1163942950297943_1621354146988976667_nErről eszembe jut egy vicc. Két ember pizzát eszik. Már csak 2 szelet maradt, de az egyik sokkal kisebb mint a másik. Egyikőjük mondja a másiknak, válassz nyugodtan. A másik a nagy szeletet veszi el, mire az egyik azt kérdezi hogy miért a nagyobbat választottad? Én a kicsit vettem volna el, hogy neked legyen a nagyobb. Mire a másik: tessék, ott hagytam neked a kicsit. Amúgy is ezt vetted volna el nem?

Igaza van. Én is a nagyobbat vettem volna el, mert ha már válaszhatok, akkor a jobbat szeretném magamnak. És az életben annyi választásunk van, csak el kell hinnünk hogy a legjobb nekünk is kijár.

Ne várj másokra

Olyan sok áldozatot hoztam már, vártam másokra, hagytam hogy kihasználjanak, átlépjenek rajtam, megmondják hogy hogyan éljek. És mi lett a vége? Így is úgy is a saját fejem után mentem. Hibáztam sokszor hiába figyelmeztettek, de ha nem a saját bőrömön tapasztalom meg, honnan tudjam hogy tényleg hiba? És mi van ha nekem sikerül és nem lesz hiba? Hányan mondták hogy öngyilkosság ahogy utazom. Hogy egyszer ez lesz a vesztem. Hogy felelőtlen vagyok.

Na ki is él teljesen ingyen a tengerparton Dél-Mexikóban? Kinek a gondolatait olvassák több mint 3000-en a blogon? Akik az arcomba köpnek, azokat hányan olvassák? Azokra hányan kíváncsiak? Azok hogyan élnek? Nem teljesen mindegy nekik hogy hogyan élem az életemet? Mit befolyásolja az enyém az övéket? Én nem mondom egyikőjüknek sem hogy nem jól csinálják, hiszen mindenki a saját sorsának a kovácsa.

Én elhiszem hogy megkaphatom, ezért meg is kapom. Ehhez a szerencsének semmi köze. Sosem szeretem ha valaki szerencsésnek hív, én kiépítettem a szerencsémet a személyiségemmel, a látásmódommal, a bátorságommal és a kalandvágyammal. Nem hiszek a szerencsében. Ez inkább hit.

Van pofám még többet kérni az élettől, még nagyobbat, még szebbet. Nem szégyelem a szuper életemet. A sikerért meg kellett dolgozni. Miért akarnék szabatkozni vagy bocsánatot kérni amiért hajtottam és sikerült?

Mindannyiunkban benne van az a kisgyerek, aki elhiszi hogy neki kijár. Ha sokáig azt hittük hogy a Nap forog a Föld körül, akkor egy életen át azt is elhihetjük hogy a Föld körülöttünk forog. Nagyképű az aki lenéz másokat. Büszke az, aki megosztja a sikerét és annak a kulcsát.

Kövess Instagram-on és Facebookon.

13427987_10153846008619209_1646574919826872780_n